Új stadion épül!

Ha minden igaz, hamarosan új nemzeti stadion épül. A blog ennek folyamatát szeretné követni. Információkat teszünk közzé, válaszokat keresünk, és nagyon-nagyon várjuk már azt a napot.

2014-re kész lehet az új Puskás?

2011.03.17. 11:08 ujstadion

Blogunk korábban megszerezte és közölte azt az előtanulmányt, amelyet a Puskás Stadion újjáépítése kapcsán - nemzetközi partnerekkel együtt - a KÉSZ Holding jegyzett. A FourFourTwo magazinban a cég vezetője további részleteket árult el a tervekről, amelyek szerint akár már 2014-re kész lehetne az új Puskás. Az alábbiakban közöljük a teljes szöveget:


Az előző Orbán-kabinet időszakában a labdarúgás reorganizációjának keretében a szegedi székhelyű KÉSZ csoport révén megújult több hazai stadion, sőt az újpesti Megyeri úton a régi helyére egy európai szintű, korszerű aréna épült. Az átalakított, modernizált stadionok sora (Sopron, Zalaegerszeg, Kaposvár, Székesfehérvár, Kecskemét, Nyíregyháza) az elfogadott tervek ellenére sem bővült a 2002 utáni időszakban. E csaknem egy évtizednyi szünetet egyetlen helyen, Miskolcon szakította meg stadionrekonstrukciós munka. Itt is a KÉSZ gyártotta és szerelte a tetőszerkezetet. A hazai piac egyetlen stadionszakértő csapata most arra vállalkozott, hogy hozzájáruljon a Puskás Ferenc Stadion átépítéséhez a nagy program megvalósíthatósági tanulmányának és a tervvázlatoknak az elkészítésével.

Varga Mihályt, a csoport többségi tulajdonosát, elnök-vezérigazgatóját kérdeztük a motivációkról és a munka állásáról.

- Stadion ügyben hazai pályán szakértőnek, piacvezetőnek számítunk, de azzal tisztában voltunk, hogy egy ilyen nagyságú projekthez elengedhetetlenül szükséges külföldi, elsősorban angol építőipari, ingatlanfejlesztő, tervező csoportokkal konzultálni. Egyszerűen azért, mert ott jobban értenek a dologhoz és a jobbtól sohasem szégyen tanulni. Érzelmileg mindannyian elkötelezettek vagyunk a Puskás Stadion felújításában. Én is életre szóló élményt szereztem, amikor válogatott meccseken libabőrösen hallgattam a Himnuszt az egykori Népstadionban. Ráadásul a nemzeti stadion legutóbbi átépítésekor, a VIP- és sajtóterasz modernizációjakor is az én cégem nyúlt hozzá a sokat látott falakhoz. Most ott tartunk, hogy partnerünkkel, a világ élvonalába tartozó Buro Happold tervező és tanácsadó céggel a rendkívül sokoldalú Populous tervező program segítségével elindultunk egy úton. Próbaként „rámásoltuk” a Puskás Stadionra a londoni Emirates és Wembley, valamint a cardiffi Millennium stadiont. Az összevetés lényege az volt, hogy lássuk: egyrészt belefér a mai keretekbe, területbe egy nagy befogadóképességű, modern aréna, másrészt akár a „stadion a stadionban” módszert is választhatjuk, azaz kívülről meg tudjuk tartani a történelmi falakat.

- Mit tartalmaz az az előtanulmány, amit már eljuttattak az MLSZ vezetőihez?

- Igyekeztünk minden fontos kérdést tisztázni ahhoz, hogy megalapozott legyen maga a megvalósíthatósági tanulmány. A terület értékelése, az üzleti tervezés, az építészeti megfontolások, a projekt folyamata és a következtetések összegzése a tanulmány feladata. Ezt egy éves, átgondolt munkával lehet összehozni, maga a folyamat pedig a tervektől és a forrásoktól függően két-három év alatt fejezhető be. Kulcskérdés a jó megvalósíthatósági tanulmány, mivel ezzel rengeteg idő és pénz takarítható meg. Most úgy tűnik, hogy 2014-15-ben már használható lesz az új aréna.

- A brit tapasztalatok alapján mi várható el egy ilyen mértékű beruházástól?

- Az, hogy felülmúlja a végső felhasználók, tehát a szurkolók és a játékosok várakozásait. Ezen felül gazdaságilag életképes, hosszú távú beruházást biztosít a tulajdonos számára, valamint egy újabb közcélú infrastrukturális létesítménnyel gazdagítja a fővárost és az országot.

- Mi kell egy szakszerű üzleti ajánlathoz?

- Életképes üzleti modell, a közműellátásra vonatkozó hatékony stratégia, megalapozott közlekedési tervezés, a helyszín további hasznosítását vázoló lehetőségek, a nagy épület koherens integrálása a városképbe, a funkcióra koncentráló építészeti koncepció, az anyagi eszközökkel arányos műszaki stratégia és a most felsoroltakat értékelő összefoglaló elemzés.

- Mi a kiindulási pont?

- Az, hogy a meglévő területen, a Puskásék lába nyomát őrző gyep megtartásával, állami tulajdonban maradva létrejön egy klasszikus labdarúgó aréna. A stadion kontúrvonalait nem lépjük át és a nézőtér közelebb kerül a játéktérhez. Így jobb lesz a rálátás a pályára, forróbb hangulatot lehet biztosítani és a stadion maga kisebb helyigényű lesz. Ezáltal megtartható a pálya, a szoborpark és a mostani stadion több történelminek mondható eleme. Az angolokkal való közös munka legszebb pillanatai voltak, amikor ők érveltek a Népstadion szentély jellege mellett, holott a válogatottjuk épp itt szenvedte el másfél évszázados futballtörténelmük legnagyobb vereségét.

- Mit javasol az előtanulmány a terület hasznosítására?

- A stadion vendéglátóhelyeit a hotellel és a konferencia létesítménnyel összekapcsolva lehetne üzemeltetni, biztosítandó a folyamatos kihasználtságot. A komplexum forgalmát saját éttermekkel, bárokkal és olyan kereskedelmi létesítményekkel lehetne fellendíteni, melyek a stadion területének egész éves kihasználtságát biztosítanák. Hogy mást ne mondjak, az Arsenal stadionjában tízezer vendég ültethető le az éttermekben és a sörözőkben. Nem csak meccsnapokon.

- Jó helyen van a stadion?

- A lehető legjobb helyen. A megközelíthetősége egyedül álló és minden érv a hagyományok mellett szól. Érdemes úgy is rátekinteni a stadionra mint egy rendkívüli jelentőségű területmegújítási projektre. A londoni Emirates fejlesztése révén egész Nagy-Britannia legnagyobb területmegújítása valósult meg. Kétezer új otthon épült a stadion közvetlen környezetében, óriási közlekedésfejlesztés történt és azt is fontosnak tartom, hogy sok zöld megoldást alkalmaztak. Magát a stadiont környezetkímélő passzív rendszerekkel hűtik és fűtik. Ez a fejlesztés kitűnően példázza azt, hogy egy élő stadion miként válik a városi terület megújításának motorjává. Tudom, hogy minálunk még nagyon újszerű ez a gondolat, de érdemes megbarátkozni azzal, hogy a futballaréna a találkozások, az üzlet és az asztali örömök központja is.

- Mivel számol az üzleti terv?

- Még nincsenek konkrét számok, csak megközelítések. Üzletileg egy beruházás akkor megalapozott, ha érzékenyen reagál a helyi piaci viszonyokra. Ez itt azt jelenti, hogy a megtérülésben szerepet kell hogy kapjon a bérlők és a rendezvények várhatóan magas bevétele épp úgy, mint a minden bizonnyal nem olcsó fenntartási költség is. Ez a közfinanszírozásból származó fejlesztés Budapesten, Puskás Ferenc nevével joggal számíthat azzal, hogy hosszú távon nyereséget termel majd az üzemeltetőjének.

- Lehet tervezni a hangulatot is?

- Hogyne. A nézőtér formája, dőlésszöge, magassága és a pályához mért közelsége közvetlenül befolyásolja a hangulatot. Szerencsére olyan partnerekkel dolgozunk, akik részt vettek a világ legjelentősebb arénáinak tervezésében. Mi már több millió négyzetméter csarnokot, gyárat, középületet, lelátót építettünk, egy stadion mégis más jellegű feladat, mert itt egy közepes méretű légkondicionált belső tér és egy hatalmas, fedett külső terület egymásra utaltságáról van szó. A térkialakítás lehetőségei szűkösek, az elosztó vezetékek és a csőhálózatok elhelyezéséhez kreatív tervezés és tematikus helyismeret szükséges. És hát ott van a hasznosítás és az energetikai rendszer viszonyának kérdése, mivel egészen különbözik egymástól egy meccsnap és egy hétköznap igénye.

- Egyéb specialitásokkal is kalkulálnak?

- Természetesen. Van gyakorlatunk kertépítésben, de a nemzet elsőszámú arénájának gyepéhez még hozzá kell olvasnunk. Ismernünk kell a tömeg mozgását, az uralkodó szélirányt, a világítással kapcsolatos igényeket stadionon belül és kívül, a tűzvédelmi szempontokat és minden olyan egyedi problémát, amit hatvan-hatvanötezer lelkes ember okozhat. Például, hogy leüvöltik a tetőt.

- Apropó tető, a KÉSZ egyik erőssége az acélszerkezet-építés. Már látja az új Puskás stadion tetejét?

- Többfélét is. Egy stadionépület legmarkánsabb, egyenesen szimbolikus erejű látványeleme a tető. Végül is ez tájékozódási pont, esztétikai komponens és műszaki bravúr egyszerre. Nekem most a dublini Aviva Stadium tetszik a leginkább, amit szintén a Buro Happold álmodott meg.

- Mik a projekt legfontosabb fázisai?

- Projektindítás a kezdeti tervkiírással, üzleti tervezés, megvalósíthatósági tanulmány, beszerzési stratégia, kiindulási tervek elkészítése, pályáztatás, a tervezés befejezése, maga az építés, végül az óhatatlanul becsúszó hibák elhárítása. Ez így a mai naptól minimum három, maximum négy év attól függően, hogy milyen állapotban vannak a közművek, és hogy végül milyen műszaki, építészeti, esztétikai megoldást választ a megrendelő

- Varga Mihály és a labdarúgás?

- Azt kell mondjam, hogy jó testvérek. Amikor én voltam fiatal, elképzelhetetlen volt, hogy órákat ne fociztunk volna minden nap. Ha foglalt volt a pálya, játszottunk a grundon, vagy iskolák folyosóin, kertekben, de néha akár a nappaliban is. Aztán már vállalati színekben támogattuk a magyar labdarúgó válogatottat, és megalapítottuk Szegeden a KÉSZ Labdarúgó Akadémia Alapítványt, mely napjainkban már több száz szegedi és térségi gyermek egészséges életmódjáért és labdarúgás-szeretetéért felel. Hiszek abban, hogy Magyarország a tízmillió labdarúgó országa, és igényli a sikert. A siker útja pedig az utánpótlásnevelésen és korszerű stadionokon keresztül vezet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ujstadion.blog.hu/api/trackback/id/tr232746598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása